2014. január 1., szerda

Facebook - vele és nélküle...


Facebook by MelGama
A Facebook egy olyan közösségi oldal, ami pár éve már nagy népszerűségnek örvend. Előtte volt a myvip, msn (ha közösséginek lehetett nevezni) és egyebek. Most pedig a Facebook! Ráadásul az említett oldal már kezd olyan "fontossá" vállni, hogy szinte már "nem lehet nélküle élni".  Nos, én ezt szerettem volna kipróbálni. 
Mit veszítek, ha nem vagyok egy hétig Facebookon, semmilyen formában, ugyanis felfüggesztettem a profilom. Vagy éppen mit nyerek azzal, hogy nem kell minden este felmennem, végnéznem mindent, majd válaszolgatni össze-vissza azokra a dolgokra, amiket élőben is meg lehetne beszélni. 


Kísérlet kezdete: 2013. december 7. szombat
Kísérlet vége: 2013. december 14. szombat
Fontos tény: 2013. december 7-14. iskolai hét; félév, szünet előtt. 

Megfigyelések:
- Több időm volt mindenre. Igaz, hogy több oldalt kellett átnéznem, hogy lássam az újdonságokat, és nem jöttek szemközt a fészbúkon, de mégis valahogy többnek éreztem a szabadidőmet. 
- Sajnos iskolai szempontból hátrány, ha nem vagyok fészbúkon, mivel a tanárok által küldött anyagokat ott a legkönnyebb megosztani az osztálytársak, csoporttársak között. Valamint lényeges, hogy néhány információt is csak ott tesznek közzé.
- Megnyugtató, hogy nem kell sok embernek a magánéletét látnom, mikor feltűnéskednek. (Ezt persze lehet máshogy is nézni, de én nem nagyon szeretem, amikor a magánéletüket konkrétan ott élik. A közösségi oldalaknak inkább a gyors kommunikáció, adat keresés, tömörítés lenne a célja, nem pedig "Jaj, elhagyott xy!")
- Végre kimaradtam az adott pletykákból (már ha azok). Bár így is sokszor hallottam, hogy láttad fészbúkon mit csinált? Nem, nem láttam, és nem is érdekel.
- Buszon csak zenét hallgattam, és nem nyomkodtam a telefonom, ami így nem merült le. (Mondjuk nem mintha annyit használnám amúgy is. Bár a netemet is tudtam volna használni - részletkérdés.)

Sok embernek ajánlom, hogy kipróbálja, hogy egy hétig érezzen egy kis csendet. 
De azért megvan a negatív oldala is az egésznek, hiszen pár órára nekem naplókat kellett rajzolnom nyomtatás helyett. 
Azonban lehet többször is fogok ilyet tenni.

1 megjegyzés :

  1. Bátor kísérlet :D
    Nem is tudom, hány olyan embert ismerek aki bele tudna halni, ha nem lenne facebook pl. egy hétig. :"D
    Én szerencsére nem ragadtam oda, megélek nélküle, és mennyivel jobb! :)
    Persze ott a pont! Vannak hátrányai a projektnek...

    VálaszTörlés