2014. szeptember 6., szombat

AniList

Jó kis dolgot találtam a neten keresve az éppen aktuális őszi anime szezon után. Egy jó kis oldalt, ahol elég egyszerű köntösben, könnyű regisztrációval készíthetek leltárt a már megnézett, éppen folyamatban lévő, majd jövőben megnézendő, illetve dobott animékből, és ugyanez mangára értelmezve is.



Az anilist.co hasonlatos társaihoz, számomra mégis átláthatóbb, mint mondjuk a myanimelist.com. Ráadásul az Anilist-hez van egy külön plusz, amit a böngészőbe bele lehet rakni (nah, ezt jólmegaszontam, ráadásul nálam Torch van, a többiben nem tudom, hogy működik-e). Ez az beállítás mutatja, hogy mennyi idő van hátra az éppen nézett sorozatok következő részéig, illetve, hogy mennyit néztél meg belőle. Még figyelmeztet is, hogy már van új elérhető rész. 



Bár még nem végeztem az általam követett animék teljes lecsekkolásával (a mangákat meg még el sem kezdtem böngészni), mégis nagyon jó dolognak tartom az egészet. A MyAnimeList-ről pedig át lehet menteni az eddigi statisztikát. 

Angolul van az egész, de például a művek címénél kiválaszthatod, hogy az angol címet, a japán, de hepburnös átírást vagy a japán címet kéred (kandzsi, katakan, hiragan). Illetve abban is lehet dönteni, hogy 10-es skálán, 100-as skálán vagy máshogy szeretnéd pontozni az adott alkotásokat. 

Az animék egészen pontosan 1981-ig években visszakereshetőek, míg az annál idősebbeket évvel már nem nagyon látták el. A mangáknál ez 1980-as év, és előtte vannak az öreggebb mangák. (A manga részleg, így előre tekintve a yaoisták fellegvára.)

Remélem másoknak is elnyeri tetszését! 



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése