2015. május 5., kedd

Magyar mitológia


"A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;"
Petőfi Sándor: Nemzeti dal


Számomra a magyar mitológia egy olyan téma, amit sokáig csak kerülgettem. Suliban tanultam róla, mint mindenki más, de valahogy motoszkált bennem a tudat, hogy ez nem csak a Csodaszarvasról szólt, meg a Hét vezérről

Ráadásul a jövőbeli terveim megvalósítása érdekében mélyebbre is kellett ásnom, így pár éve (talán még négy-öt is) nekiláttam keresgélni, olvasni, gyűjtögetni anyagokat, könyveket, információkat a témában. 

Most ezeket a szerzeményeimet, forrásaimat szeretném megosztani, illetve rendbe szedni egy egységes kerek halmazba. Plusz kiegészíteni olyan magyar vonatkozásokkal, amelyek nem mitológiai, inkább történelmi, földrajzi eredetűek. 


Petőfi Sándor idézetét idevágónak találtam, mivel pont most jutottam el odáig, hogy a mai magyar nemzeti öntudatban mélységeset csalódtam. Természetesen tisztelet a kivételeknek, akik szintén, mint én, vagy még serényebben, érdeklődnek hazájuk történelme, korszakai, kereszténység előtti hitvilága után. Azonban, amikor készültem egy vizsgámra rátaláltam egy szimpla, angol nyelvű wikipédia oldalra, ahol részletesebben le van írva a magyar mitológia, mint a saját, magyar nyelvű oldalunkon.

Az a tény, hogy sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy a környezetem nem igazán érti, hogy min problémázok a televízióban, vagy egy-egy esemény alkalmával elejtett rossz tárgyi tudásra visszavezethető dolgokon, kicsit azért bosszant.

Keresztül-kasul bejártam már Magyarországot. 20 évesen ott tartok, hogy szinte minden nagyvárosban, minden megyében voltam. A 250 kilométerre lévő Budapest térképét már az agyam teljesen elraktározta. És még így is úgy érzem, hogy nem láttam, hallottam eleget a Hazámból. Földrajz érettségivel, emelt történelem érettségivel, emelt magyar nyelvtan és irodalom érettségivel a hátam mögött még mindig úgy érzem, hogy tanulnom kell.
Mások miért nem érzik ezt a saját hazájukról, Magyarországról?

Néhány tanárom - talán még "mesternek" is hívhatnám őket, - gyakran ismételgették: Ne magadból indulj ki! De akkor meg kell ismernem azt a szemszöget is, amelyet a többség képvisel. Viszont, ilyen logikával az agyamban már rég túljutottam az egyszerű szemszögeken.

Rövidre zárva, a hisztimet kiadva, folytatni fogom, és másoknak is megmutatom!

Saját, házi könyvtáramban megtalálható kötetek, amelyekkel kezdeni fogok a közeljövőben:
- A finnugor őshaza nyomában / kiragadott részletek (Válogatta és szerkesztette: Ifj. Kodolányi János)
- István király és műve / kiragadott részletek (Györffí György)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése